Dr. Nona Holt-tengeri készítmények, kozmetikumok

Hogyan kezdődött?

drnona

“..17 éves voltam, amikor egy napon egyszerre két hírt kaptam. Az első, hogy felvettek az orvosi egyetemre, a második, hogy a hisztológia eredményei alapján lymphosarkomát állapítottak meg nálam.

Az első biopsziát szájon át rendelték el, és csak helyi érzéstelenítést kaptam. Az ébren végzett műtét 2 órás volt. Amikor a csontot kezdték kikaparni, úgy kiabáltam, hogy az egész osztály odaszaladt. Pontosan egy hét múlva a műtétet meg kellett ismételni, mivel a csont gennyesedni kezdett. Állandó fájdalom kínzott. A fájdalomcsillapítók maximum egy órát hatottak és ezután a fájdalom hulláma újra és még nagyobb erővel borított el. Már nem ettem. A rohamosan terjedő daganat fojtogatott, nyomása fokozatosan nőtt, lefelé ereszkedett a nyakamon. Sugárkezelést rendeltek el – abban a reményben, hogy a daganat csökkenni fog. De nem így történt.

A sugárkezelést hormonterápiával egészítették ki. Hamar megjelentek a mellékhatások. A testem megdagadt, arcom holdszerűvé vált, ezután pedig a hormonok túladagolása gennyes kiütéseket váltott ki, amelyek lassan az egész testet beborító páncéllá változtak. A helyzet kiegészült a tachikardiával, a légzési nehézségekkel, a csontfájdalmakkal és a gyengeséggel.

Az orvosok zsákutcába jutottak. A betegség súlyosbodott, a röntgen-terápia nem hozott semmilyen eredményt, a hormonterápia csak szövődményeket váltott ki. Kiírtak a kórházból és hazaküldtek meghalni. Már járni sem tudtam. Hazatérve a nappaliban feküdtem, jöttek a barátok és rokonok, szomszédok, hogy elbúcsúzzanak tőlem. Mindenki könnyezve ment el. Pontosan három nap múlva az édesanyám már nem bírta tovább ezt a szörnyűséget. Elképzelni sem tudom, milyen nehézségekbe került neki újra felvetetnie engem a katonai-egészségügyi akadémia kórházába, és meggyőzni Kabakov professzort, hogy végezze el a műtetemet. Este, műtét előtt az egész osztály megpróbált rábeszélni arra, hogy vágjam le a copfomat. Azt mondtam: „Nem!”. A NEM szóba belefektettem a halállal szembeni ellenállásom minden erejét!

Reggel benézett hozzám az édesapám és az egyik lábamra egy fehér, a másikra pedig egy piros cipőt húzott. Azt mondta:”Kislányom, hord ezeket lyukasra!”.

Öt és fél órával a műtét kezdete után kijött Kabakov professzor a műtőből és azt mondta: „Vége! Megsértettem a nyaki verőeret, a kislány percei meg vannak számlálva”.

De az isten nem hagyott el engem, és nem haltam meg! Csak két és fél órával ezután hoztak ki a műtőből. Lábbal előre- mint a halottakat. Az édesanyám megfogta a kezemet és azt mondta, hogy élek. Ebben a pillanatban az édesapám elveszítette az eszméletét.

Emlékszem, hogyan hajoltak fölém és szólítgattak az orvosok: Nona, Noncsik, hallasz minket?

Ösztönösen hirtelenül felkaptam a fejemet és megéreztem, hogy a kötés alatt elkezdett áramlani a forró folyadék. Az édesanyám mesélte, hogy a kötés a vértől lángvörössé vált. Az ötödik napon begyulladt az összes megmaradt nyirokcsomó és elkezdtek újra fojtogatni. Kabakov professzor azt mondta, most már csak a kemoterápia menthet meg. Azonnal elkezdték a kezeléseket, az állandó légszomjam kimerítő hányinger-érzéssel és hányásokkal egészült ki.

A kemoterápia egy hete alatt csontvázzá fogytam, fekete karikákkal a szemem alatt és nagy daganattal a nyakamon. Az arcom már a hormonterápia után beborult pihés, fekete szőrszálakkal. A hajam csomókban hullott, gyönyörű copfom vékony egérfarkincává változott. A kórteremből levették és elvitték a tükröt. A betegség nem hátrált. És a hagyományos medicina szempontjából már mindent megtettek értem!

Csakhogy az élet utáni kimeríthetetlen vágyódásomnak, az édesanyám fáradhatatlan energiájának és optimizmusának, a nagyanyám imáinak köszönhetően a halálnál tett látogatásom után mégis életben maradtam!

Eltelt sok év, felnőttem, befejeztem tanulmányimat és orvos lett belőlem. A mai napig emlékszem az egykori szavakra: „..a kislány percei meg vannak számlálva. ” Meghatározóvá váltak számomra munkám és életem során. Nem állhatunk meg, nem engedhetjük meg hogy bármely gyermek ágyánál újra elhangozzanak, mint holmi ítélet. Tudom, hogy ezért maradtam életben hogy segíthessek másoknak is életben maradni.”

Dr. Nona Kuchina

468 ad