A Társaságról
“Bármilyen kitűnő terméknek csak akkor van igazán nagy jelentősége, ha minél több ember számára válik elérhetővé. Csak úgy tud igazán segíteni, s csak akkor beszélhetünk róla úgy, mint egy sikeres termékről..” (Dr. Nona Kuchina)
A DR NONA termékcsalád forgalmazásának céljából 1994-ben Izraelben megalakult a Dr. Nona International Ltd. Fennállása óta két elválaszthatatlan személy irányítja. Dr. Nona Kuchina, aki a tudományos kísérleteket és a termékek fejlesztését irányítja, és akinek köszönhetően a holt-tengeri összetevők jótékony hatása beleépíthető az általános kozmetikai termékekbe és étrend-kiegészítőkbe, és Moshe Shneerson, aki a társaság elnöke és kinek tehetségének és tudásának köszönhetően épült fel az egész kínálati és forgalmazási rendszer.
Ma a DR NONA termékcsalád világszerte ismert. A társaságnak több mint 30 országban van képviselete, és termékeit több millió fogyasztó használja. A termékcsalád több mint 50 termékből áll melyek, mint külső használatra – krémek, iszappakolások, samponok és parfümök) mint belső használatra készültek (kapszulák, pasztillák, porok és tea). A kínálat folyamatosan bővül. Minőségüknek és a szervezetre való hatékonyságuknak köszönhetően a DR NONA termékek jelentős pozíciót töltenek be a piacon, melyet tovább erősítenek.
A Társaság sikeresen teljesíti filozófiáját, miszerint: A természet gyógyító hatását az ember hasznára fordítani – segíteni a szervezetnek megújítani regeneráló képességét és ezt az ajándékot hozzáférhetővé tenni minél több ember számára.
Címkék:Dr. Nona | A Dr Nona International | Hozzászólások kikapcsolva
Bioorganikus ásványi komplexum
A Holt-tenger vizének egyedülállósága régóta a tudósok érdeklődésének tárgya. Viszonylag nem régen a tudósok ebben a vízmedencében életet fedeztek fel – egysejtű növényeket és véglényeket. Ezek a legősibb élő sejtek – az archaebaktériumok, amelyek egyedülálló szerkezetüket mindenféle változások nélkül megőrizték évezredeken keresztül. Az archaebaktériumok genetikai apparátusa hatalmas életenergiával rendelkezik és őrzi a létezésért folytatott küzdelem során összegyűjtött információkat.
A „Dr. Nona” társaság tudósainak elsőként sikerült a világon létrehozni azt a bio-organikus ásványi komplexumot (BOMC), amelynek összetételében jelen vannak az archaebaktérium származékai.
Belekerülve a véráramba a BOMC hozzájárul a génszintű sejtimmunitás jelentős növeléséhez. Ennek eredményeképpen a szervezet összes védőereje mobilizálódik és ezzel garantált az életerőinek leggyorsabb regenerálása!
Doktor Nona Kuchina saját kivételes technológiát javasolt a Holt-tenger ásványainak, a biomassza elemeinek, a biológiailag aktív anyagokban gazdag növényi kivonatoknak és az aromaterápiás olajoknak egy bio-organikus ásványi komplexumban való egyesítésére. Ez a felfedezés a társaság know-how-ja lett és a „Dr. Nona” gyógytermékek gyártásának alapjává vált.
Címkék:Archaebaktérium, Bioorganikus ásványi komplexum, Dr. Nona, Ősanyasejt | A Dr Nona International | Hozzászólások kikapcsolva
Csodatevő készítmények?
Nem egy csodaszerről és nem is orvosságról van szó – azt adjuk az embereknek, ami életbevágóan fontos számukra…(Dr. Nona Kuchina, Lady magazin)
Mit adnak a készítményeink és mitől egyedülállóak? Mindenek előtt a Dr. Nona termékek nagyon jól hasznosulnak. A Holt-tenger vizében tartalmazott összetevők mikrokapszulákba helyezése módszerének alkalmazása pedig lehetővé tette az aktív anyagoknak és a mikroelemeknek az emberi szervezetbe juttatására szolgáló kényelmes mód megalkotását. A Holt-tenger vize páratlanul gazdag a mikroelemekben – az összes mikroelem megtalálható benne, ami az emberi szervezet számára szükséges. Napjainkban főleg az előzetesen feldolgozott és különböző vegyi adalékokkal szennyezett élelmiszertermékekkel történő táplálkozás következtében az emberek többségénél az ilyen vagy olyan mikroelemek hiánya figyelhető meg. Ezt a hiányt segítenek bepótolni a Holt-tenger iszaplerakodásaiból készült krémek, kenőcsök és más készítmények, amelyek az izmokban és az izületekben zajló gyulladásos folyamatokat leállítják, a sebek és fekélyek gyógyulását elősegítik, az öregedő bőrben felgyorsítják a regenerációs folyamatokat, a szervezet adaptációs- és ellenállóképességét növelik. A Dr. Nona termékeket a világ számos országában meg lehet vásárolni, emberek tízezrei foglalkoznak forgalmazással. A siker a készítmények folyamatos tökéletesítésével, a sikeres klinikai tesztekkel és a multi-level marketinggel magyarázható. A klinikai tesztek eredményei bemutatásra kerültek nemzetközi tudományos-gyakorlati konferenciákon is.
A Dr. Nona készítmények a sókon, tengervizen, az éteri olajokon és más fitokészítményeken, valamint a Holt-tenger ásványain alapuló ősi receptek felhasználásával készültek. Az összes Dr. Nona termék tartalmaz archaebaktérium származékot.
Címkék:Dr. Nona | A Dr Nona International | Hozzászólások kikapcsolva
Gyártás
…Még a Holt-tenger gyógyító tulajdonságainak legmagasabb értékelései sem közelítik meg ennek a világon egyedülálló, páratlan „természeti csodának” az igazi jelentőségét. Az ebben a természeti jelenségben rejlő gyógyító lehetőségek kimeríthetetlenek. Csak észszerűen és tudományos alapokon kell azokat a problémákat megközelíteni, amelyek az ilyen gyógyító lehetőségek használatakor adódhatnak. Pontosan ezt a megközelítést alkalmazzák Izraelben a különféle gyógykészítményeket kidolgozó tudós orvosok. A „Dr. Nona” társaság termékei is ezen gyógykészítmények körébe tartoznak. Egyre szélesedik a Holt-tenger természeti kincseinek gyógycélú alkalmazási köre, egyre nő a felhasználók köre és egyre javulnak a kezelések eredményei is.
A Dr. Nona társaság a kozmetikai készítmények új nemzedékét dolgozta ki, amelyeknek a hatásmechanizmusa az egyedülálló autotrofikus rendszer (ATR) összetételükbe való bevezetésén alapszik, amely lehetőséget ad az új fehérjemolekulák saját mikromolekuláris fragmentumok bázisán történő szintézisének megvalósítására és a már kész sejtstruktúrák újrahasznosítására. Ilyen módon lehetőség nyílik a szervezet saját tartalékainak gazdaságosabb felhasználására a pozitív hatás eléréséhez.
A gyártás a Lenom klinika területén belül folyik. Itt történik az archaebaktérium kultivációja és készül a holt – tengeri bioorganikus ásványi komplexum is. Mindez szabadalommal védett módszerrel. A technológiai berendezések az ilyen típusú gyártáshoz szükséges legmodernebb szinten vannak.
Minden egyes termék megfelel a szigorú nemzetközi szabványoknak és előírásoknak. Az összetevő komponensek a legjobb minőséggel rendelkeznek és állandó felügyelet alatt állnak.
Címkék:Dr. Nona | A Dr Nona International | Hozzászólások kikapcsolva
| H | K | S | C | P | S | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| « ápr | ||||||
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||




